Királyi esküvő 2006. június
Királyi esküvő 2006. június
 2012. május 18., péntek
Erik, Alexandra
Röviden
Kiállítások
Panorámaképek
Fórum
 
 
 



Privát történelem
[SZIKM] 2007. május 26.

Kósa János festőművész legújabb munkáiból nyílt kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében Az augusztus 20-ig látogatható tárlat műfaját talán "ironikus retróként" lehet megfogalmazni.

Kattintson a képre a nagyításhoz Kósa János: Utómunkálatok
Kósa János, a kortárs festészet középgenerációjának egyik meghatározó alakja, a festészet régi és mai mestereit hívja segítségül, hogy bebizonyítsa: vizsgálatának a tárgya él még. A vizsgálat tárgya pedig nem más, mint a festészet maga. Érdekli a megoldás sokfélesége, izgatja a forma, fontosnak tart olyan szempontokat, mint fény-árnyék, arány, kompozíciós egység, azaz a klasszikusokkal kacérkodó maga is klasszikussá kíván válni. Kilencvenes évekbeni tevékenységét egyfelől a kortárs képzőművészet analízise, másfelől – az elemzéssel párhuzamosan – saját művészi identitásának megteremtésére tett kísérlet határozta meg. Arra vállalkozott, hogy a maga számára – és általános következtetéseket is levonva – újrafogalmazza a festés lehetőségeit. Művészetében a hagyományos festészet világát ötvözte korunk vizuális jelrendszerével.

   Kósa képei első pillantásra témájukban és kivitelezésükben tradicionálisak, ám mindig szerepeltek bennük olyan elemek, amelyek a ma emberéhez szólnak. Akkoriban készült képei a következőképpen jellemezhetők: olajjal vászonra festett, ábrázoló jellegű művek, amelyek a reneszánszban kialakult perspektíva alkalmazásával koherens tér illúzióját keltik, a múlt művészetének különböző korszakaiban kialakult módszerrel az adott korszakra jellemző műfajokat és kompozíciókat festett. Festészetének élettere a história, beszédmódja az ezredforduló számára oly ismerős historizálás. Hogy mégis mitől nem végzetesen retrográd, realista vagy konzervatív? Mivel mindvégig megőrzi a konceptualizmusból örökölt önreflektív érzékenységét, mindenkor tudatában van szerepjátszásának, és soha nem téveszti szem elől eredeti célját, ami nem egyéb, mint folytonos gondolkodás a festészetről magáról.

   Székesfehérváron Kósa János közel 50 alkotást állít ki a legutóbbi idők terméséből. Újabb munkáin a személyes történelem emléktárgyai váltják fel korábbi témáit. Hódolva napjaink mindent elsöprő retro-feelingjének, e műveken a festő történeti tudatosságának helyébe a privát történelem lép. Emlékezése felvállaltan csapongó, asszociatív, festői stílusa pedig ehhez igazodva heterogén, a megidézett tárgy vagy emlékkép vizuális jellegéhez idomuló. Kósa irónia és szentimentalizmus jól adagolt elegyével kelti életre a késő Kádár-kor tárgyi világát: neoncsöves reklámokat, a szocreál modernizmus utópisztikus buszmegállóit, orsós magnót, a Jáva-építőt, Köbükit, a papírdobozos diafilmeket...


 

Kép: Göbölyös Imre • Szöveg: Lőrincz Miklós
Ha hívna: (30) 492-79-68
Ha írna: