|
[Fehervar.net] 2007. július 4.
Prágainé Mágori Aranka hódmezővásárhelyi festőművész üvegfestményeiből nyílt tárlat a Platán Galériában. A
látványos műveket felvonultató kiállítás, amelyet Simon M. Veronika festőművész ajánlott a közönség figyelmébe,
szeptember 3-ig látható.
Mágori Aranka
|
Mágori Aranka porcelánfestő és grafikus szakon végzett, több képzőművészeti ággal is foglalkozott, mielőtt rátalált az
üvegre: kisplasztikákat készített, akvarelleket festett, falakat, ajtókat, ablakokat dekorált és hennázott. Amióta azonban
megismerkedett az üveggel és az ehhez szükséges különleges festékekkel, szinte teljesen felhagyott a korábbi munkáival, és
csak az üvegfestésre koncentrál. "A festék színei, ahogy játszanak a fénnyel és viszont, ezt nem lehet más technikával
visszaadni. A szecesszió pedig a maga nyugalmával fogott meg" - vallja. Bár a festmények kézzel készülnek, a tervezést ma
már számítógép is segíti.
"Mágori Aranka korából adódó rövid életpályáján még nem tud hosszú, élményekkel teli éveket felmutatni" - mondta Simon M. Veronika
a tárlat megnyitóján. - "De már kialakult tapasztalatai, nézetei vannak a művészetről, mert úgy gondolja, hogy a szemen
keresztül lehet a lelket megnyugtatni. Élvezi, amikor egy-egy kiállításon az emberek csak úgy álldogálnak a képei előtt
és feltöltődnek a látottakból. Eddigi munkái közül megemlíthetjük a legnagyobb, 8 darabból álló, tíz négyzetméteres üvegfelületet,
amit megfestett, valamint egy hatalmas Jézus-képet Csanádpalotán, a katolikus templomban. Ide készül megfesteni (szintén az ablakra)
egy Mária-képet is. Érdekes és különleges munka lehetett a fertődi kastély melletti galéria hőszigetelt ablaka, és egy
lakodalom, ahol 250 főre festett pohárkészletet. Két éve meghívást kapott Firenzébe, az V. Nemzetközi kiállításra, és örök
jogot kapott arra, hogy bármikor, kétévente megjelenhet ott."
"Hazai kiállítások egész sora áll már mögötte: 2004-től napjainkig 19 tárlata nyílt meg, nemrég bemutatkozott a Táncsics
Galériában, a MABÉOSZ Székházban, ez a kiállítása a huszadik volt. Csak néhány várost említek, ahol megfordult műveivel: Hódmezővásárhely,
Makó, Hajdúszoboszló, Szeged, Budapest, Szegvár, Szentes, Domaszék, Hévíz és Székesfehérvár. Szerencsés embernek vallja
magát, mert családja mellette áll, segítik. Mi is szerencsésnek gondoljuk azt az embert, aki fiatal, tehetséges, előtte
áll az élet és azzal foglalkozhat, amit szeret: a hivatásával. A képzelet erői e remekművekben válnak átélhető valósággá
s ahogy Daniel Webster mondta: A csúcson mindig van hely számunkra is!" - zárta megnyitóját Simon M. Veronika.
|