|
[Fehervar.net] 2007. augusztus 25.
Letűnt idők, régi szép emlékek: dr. Perényi Istvánnak az egykori Palotavárost megörökítő fotóiból nyílt kiállítás
a Szent István Király Múzeum Fő utcai Dísztermében. Az alkotó Fehérvár ismert fotósa, aki a körzet állatorvosaként
fényképezte végig a ma már nem létező városrészt, így felvételei dokumentumértékűek.
Dr. Perényi István
|
A zegzugos, kanyargós utcák és elnevezésük ugyan még ma is őrzi az egykori Rácváros és Palotaváros nyomait, de a Piac téri
polgárházak teljesen eltűntek a lakótelep építésekor, a Rácvárosból pedig csak annyi menekült meg, amennyit a skanzenben,
a Rác templom körül láthatunk.
A városrész a középkor óta a magyar és más nemzetiségű iparosok lakóterülete volt. Ezt tanúsítják a középkori eredetű, különféle
kismesterségeket jelző, máig fennmaradt utcanevek is: Selyem utca, Horog utca, Sütő utca, Csapó utca, Tobak utca... Székesfehérvár az 1700-as évek
elején tartott összeírások alapján az iparosok és kereskedők száma tekintetében a szabad királyi városok között a 16. helyen volt. Számos céh
működött a városban, zömmel ebben a városrészben: például csizmadia, kalapos, kerékgyártó, kosaras, kovács, kötélgyártó, lakatos, posztós,
varga.
Különösen a vízigényes szakmák telepedtek ide, hiszen a 20. századig a víz még fedetlen csatornákban (Malom-csatorna,
Varga-csatorna, Tobak-csatorna) folyt át a területen. Ugyanez igaz a gyárakra is, hiszen a Felmayer és Fiai Kékfestő és
Kartonnyomó-gyár Rt. is a Gaja-patakra települt a Palotaváros szélén, az 1800-as évek közepén: a gyár (különböző neveken
és cégformákban) egészen 1996-ig működött, ennek helyén épült a mai Alba Plaza. A Varga-csatorna vizét használó Weiss és
Tull, illetve a Kovács-féle bőrgyár innen nem messze, a Tobak utcában működött, ennek épületei ma is állnak.
A kiállítás címét már akkor felírta egy bontás előtt álló ház falára
|
A Piac teret határoló utcákban elsősorban a telephelyigényes bőr-, gabona-, fa- és vaskereskedők telepedtek meg. A tekintélyes
rác kereskedők egyeduralma a 19. században meggyengült: a lakosság alapellátásában inkább a magyar és zsidó kereskedők játszottak döntő
szerepet. A városrész távolabbi területeinek lakói parasztok voltak: nagy udvarokban és kertekben folytatták az öntözéses
kertészkedést, amire a magas vízállású "sárrétek" kitűnő lehetőséget nyújtottak. A palotavárosi asszonyok a szerdai és szombati fehérvári
piacok mellett a veszprémi és a palotai piacokon is megjelentek zöldségféléikkel, sőt, a vasút megépítése után a pesti piacokra is eljutottak.
Ezt a híres, sok tekintetben a Felsővárosra emlékeztető, a hetvenes évek végén lebontott városrészt örökítette meg dr. Perényi István,
akinek kiállítását Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe. Röviden felidézte a Palota- és Rácváros
történetét, majd bemutatta a szenvedélyes fotóst, aki éveken át készítette ezeket a képeket: „A Trabantban mindig ott volt a gép” - mondta.
Dr. Perényi István 1930-ban Vajtán született, középiskolai tanulmányait Fehérváron végezte, és a diploma megszerzése után, 1954-ben
ide is tért vissza. A város délnyugati körzetének, Alsóváros-Palotaváros-Maroshegy térségének állatorvosaként naponta többször végigjárta
ezt a területet, ezért aztán amikor szanálásra ítélték a Palotavárost, kötelességének érezte fotókon megörökíteni azt.
Fotósként 1955. óta tevékenykedik: akkor vette első fényképezőgépét, majd 1956-ban azt a másodikat, amivel a számtalan kiállítást
és kiadványt megjárt, híres októberi fotókat készítette. A Székesfehérvári Fotóklub alapító tagja, a MAFOSZ Aranydiplomás
fotóművésze. Sok ezer negatívot, diát, képet és most már digitális felvételt is őriz archívumában. Remélhetőleg a továbbiakban is
sok kiállításon találkozhatunk felvételeivel; mostani tárlata szeptember 23-ig látogatható.
Míg Perényi István képeit a falakon, addig a Fotográfia napja (augusztus 29.) alkalmából József Lipót fényképészet-történeti
gyűjteményét a terem közepén, vitrinekben láthatjuk. A gyűjtemény a régi dolgok iránti vonzalmából született. Saját bevallása szerint
mindig örömet okoztak számára a nagyszülei által használt eszközök, és nem engedte kidobni a régi tárgyakat: így aztán
kést, faszenes vasalót, mérlegeket is őriz a régiség-gyűjteményében.
A fényképezőgépekkel kisgyerekként találkozott először: 1973-an kapta első Szmenáját, majd egy Etűdöt. Mivel a fotózás
később a foglalkozásává vált, természetes kötelességének érezte, hogy gyűjtse a régi gépeket, és a mai napig is járja
a bolhapiacokat, hátha rábukkan egy-egy ritkaságra. A kiállításon bemutatott gépek közül a legrégebbi egy 1905-ből származó
francia masina, a legújabb pedig egy 1998-as Kijev. A gépek mellett tartozékok, kiegészítők is láthatók.
|
