|
[Fehervar.net] 2007. február 23.
Az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesületének munkáiból nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. A március 23-ig
megtekinthető tárlatot Pinke Miklós képzőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.
Pinke Miklós
|
Bár a Pelikán Galéria a Székesfehérvári Művészek Társasága kiállítóhelye, néha a társaságon kívülieket is vendégül látnak egy-egy
kiállítás erejéig: ezúttal huszonkét dunaújvárosi alkotó egy-egy munkáját állították ki.
A tárlatot megnyitó Pinke Miklós (aki egyébként korábban megfogadta, hogy többet nem nyit meg kiállítást) elmondta:
gyerekkorának jó részét Nagyvenyimen, az akkori Sztálinváros, a mai Dunaújváros közelében töltötte, és a városban tett
látogatásaira úgy emlékszik vissza, hogy akkoriban ott még nyoma sem volt a művészetnek. A fiatal művészek a hatvanas években kezdtek
el áradni Dunaújvárosba, így a mai legidősebbek is csak hatvan körül járnak. Ez a fiatal művészgeneráció indította be azt a
művészeti vonalat, amelynek eredményei most ezen a kiállításon láthatók.
A két egyesület kiváló kapcsolatairól gyöngyöző, fényes mondatokat lehetne mondani, de ez valójában nem igaz - mondta
Pinke Miklós. Személyes kapcsolataink vannak, mindenki ismer mindenkit, de hogy egyesületi szinten ilyen nagy ölelkezés lenne, arról
nem tudok. Viszont éppen ezért nagyon örülök ennek a kiállításnak, amire régóta készültünk - úgy érzem, hogy ezeknek a közös
kapcsolatoknak a remek kifejeződése ez a tárlat.
|