Országos Musical Énekverseny 2008
Országos Musical Énekverseny 2008
 2012. február 4., szombat
Ráhel, Csenge
Röviden
Kiállítások
Panorámaképek
Fórum
 
Dumaszínház
 
Kocsmazaj
[Fehervar.net] 2008. október 17.

Bukovácz Lajos festőművész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja legújabb műveit állította ki a Pelikán Galériában. A tárlat november 14-ig látogatható.

Kattintson a képre a nagyításhoz Bukovácz Lajos
   Az alkotó a mindennapok legprofánabb témáit - kirándulást, piacot, táncot, kocsmákat, halfőző-versenyt - mutatja be sajátos görbe tükrén keresztül. A gazdag színekkel, részben expresszionista, részben a gyermekrajzok világát felidéző stílusban megidézett jelenetek szarkasztikus humorral adnak lehetőséget nekünk, hogy megfáradt hétköznapjainkat friss, vidámabb szemmel szemléljük.

   Bukovácz Lajos 1939-ben született Bátyán, 1957-ben érettségizett a bajai tanítóképzőben, majd 1968-ban szerzett rajz-földrajz szakos tanári diplomát. 1977-ben az ELTE népművelés-történelem szakát is elvégezte, majd 1988-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. 1968-75 között az Ifjúsági- és Úttörőház igazgatója volt, 1975-től 2002-ig a Vasvári Pál Gimnázium tanára volt. Festőművészként mindig az emberi élet szépségeivel, küzdelmeivel és örök optimizmusával foglalkozott.

Kattintson a képre a nagyításhoz A tárlatot Román Károly nyitotta meg
   - Azért fogadtam el a megtisztelő felkérést a tárlat megnyitására, mert ősidők óta ismerjük egymást Bukovácz Lajossal - mondta a kiállítást a közönség figyelmébe ajánló Román Károly irodalomtörténész, aki Bukovácz Lajos tanár kollégája volt a Vasváriban. - Néhányszor értelmesen bólogattam, amikor a képeit nézegettem, s ebből ő arra következtetett, hogy valamennyire felfogom, ami a festményén látható: nem csak nézem, hanem látom is, amit ki akar fejezni. Ő ennek a megtévesztésnek lehet ártatlan áldozata, magamat viszont azzal menthetem, hogy kezdettől fogva elbűvölt azzal a különös képességével, hogy egyszerre látja és festőként láttatja a dolgok, az emberi jelenségek, viszonyok színét és fonákját. Festményein és grafikáin ennek a sajátos látásmódnak az eredménye, a groteszk látszik.

   Ennek a groteszknek találó összefoglalása a Kocsmazaj cím, hiszen a képek - néhány kivételtől eltekintve - azokat a zajforrásokat ábrázolják, amelyek annyira jellemzik mai világunkat. A tárlat jelentős része zsánerkép, de ezek nagyon különböznek a klasszikus zsánerképektől: Bukovácz ugyanis nem idillikus élethelyzeteket ábrázol. Román Károly néhány képről részletesen is beszélve kisebb tárlatvezetést is tartott Bukovácz Lajos képei között.
Fotó: G. I.

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Kép: Göbölyös Imre • Szöveg: Lőrincz Miklós
Ha hívna: (30) 492-79-68
Ha írna: