Tíz népszerű művész részvételével rendeznek musicalshow-t február 14-én, vasárnap 17 órakor az ARÉV Sportcsarnokban: a Szerelmes musicalek a musical szerelmeseinek címet viselő előadáson tucatnyi musical legnagyobb slágerei csendülnek fel, élőzenés kísérettel.

A show ötletgazdája és
rendezője, Szomor György
A fellépők névsora igen illusztris, többségük a fehérváriak régi ismerőse: Szomor György és Németh Attila a Vörösmarty Színház első önálló társulatának alapító tagjai voltak, és ugyancsak a város teátrumához kötődött Szrapkó Nándor, Fésűs Nelly, Palla Szabina és Debreczeni Márta is. A nevek hallatán olyan musicalek juthatnak a fehérváriak eszébe, mint a Grease, a Hair, a Chicago, a Diótörő és Egérkirály, vagy az utóbbi évadok legnagyobb sikere, az Aida.
Brasch Bence nevét a Csillag születik című tehetségkutatóban ismerte meg az ország, de a fehérvári közönség már régebben is találkozhatott vele a színház színpadán. A Megasztárban tűnt fel Tóth Gabi és Puskás Peti utóbbit ma már nemcsak énekesként, hanem színészként is ismeri az ország, hiszen több musicalt vittek sikerre az ő főszereplésével. Varga Miklós a szakma nagy öregje, aki az István, a király rockopera címszerepével írta be magát a zenés darabok történelmébe.
Azért választottam a show helyszínéül Székesfehérvárt, mert a színházi munkáim miatt erős kötődés alakult ki bennem a város és az itteni nézők iránt. Mivel egy ideje már nem játszom itt, úgy éreztem, itt az idő, hogy újra találkozzam a közönséggel mondja az est rendezője, Szomor György. Az előadás apropója a Valentin-nap. Mivel a musical műfaja szorosan összefonódik a szerelemmel, úgy gondoltam, ez jó alkalom egy ilyen esthez. Az Aida musical, amit Fehérváron játszottunk, szintén szerelmi történet: ebből a darabból is szerepelnek majd dalok a gálaesten. Természetesen nem csak szerelmes dalok kerültek a műsorba, de zömében azok hangzanak el. A fellépőket úgy válogattam, hogy főként fehérvári kötődésűek legyenek, a többi szereplőt pedig azért tartottam fontosnak, mert az elmúlt időszakban sokat dolgoztam velük, és mind szakmailag, mind emberileg megszerettem őket.
A koncerten tucatnyi musicalből hangzanak el részletek, a városunkban megkerülhetetlen Grease, Hair, Diótörő és Egérkirály vagy az Aida mellett a Rómeó és Júlia, a Miss Saigon, a Mamma Mia! és számos további musical legnagyobb, és legszebb slágerei csendülnek fel. A szereplőket a Hungarian Musical Band kíséri: a Ruff Tamás karnagy vezetésével működő zenekar sem ismeretlen a műfaj fehérvári rajongói számára, hiszen ebből a csapatból alakult az Aida zenekara is, emellett állandó közreműködői Feke Pál és Szomor György koncertjeinek.
Az élő zenekar az előadás hangulatát alapvetően befolyásolja magyarázza Szomor György. Az élő zene varázsát nem lehet megkérdőjelezni: aki ott volt a szóló koncertemen a Vörösmarty Színházban, érti, mire gondolok. A Hungarian Musical Banddel már nem ez az első közös munkánk, és Budapesten is együtt szeretnék tovább vinni az előadást, hiszen szoros barátság alakult közöttünk szakmailag is.
A musicalgálán Brasch Bence is fellép. A Csillag születik tehetségkutatóban feltűnt ifjú énekes kedvenc musicaldalait énekli majd el az esten.

A Csillag születikben is főként
romantikus dalokat énekelt
A zene, az vagyok én a szívemhez nagyon közelálló dal. Sokat énekeltem ezt már a Csillag születik előtt is. Mondhatni hozzám nőtt ez a nóta, szeretem előadni mondta Brasch Bence, aki igen bő repertoárral készül az estére.
A fiatal énekesnek nem idegen a székesfehérvári közönség, többször is énekelt már a városban.
Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak mondani: Fehérváron már nagyon sokat léptem fel különböző gálák keretében. Most nyilván többen megismertek, hogy a tévében szerepeltem. Mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbbet kihozzam magamból tette hozzá a tinilányok kedvence.
Bencéért hiába rajong a fiatal lányok nagy százaléka, mégis egyedülálló. Azt mondja, ha ez nem így lenne, akkor sem verné nagydobra, mert a magánéletét nem szívesen áldozná fel a hirtelen jött népszerűség kedvéért. Sőt, a fiatal énekes fiú még szerenádot sem adott senkinek, bár könnyen lehet, hogy Székesfehérváron erre is sor kerül.
Ha előadok egy szerelmes dalt, én tudom, kinek énekelem, még ha a lány nincs is azzal tisztában, hogy neki szól. Így hitelesebb mondta mosolyogva a kiscsillag.
» A teljes interjú a zene.hu-n
A kisebbik Tóth lány is fellép a Valentin-napi musicalgálán: az énekesnő, tőle talán meglepő módon, szerelmes dalokkal áll színpadra.
Gabi a Freddie Mercury emlékkoncerten már előadott dalait, azaz az Egy hang hív, hogy lépj (I want to break free) és a Ki élne így örökké? (Who wants to live forever) című Queen-slágerek magyar verzióját énekli majd el a gálán. S bár a musicalgála Bálint napján lesz, Tóth Gabi mégsem tartja magát romantikus alkatnak.
Én is szoktam a párommal sétálni a Margitszigeten, de nem vagyok az a nagyon csöpögős típus meséli Gabi, akinek életében nem jelent túl sokat a Valentin-nap. Sok szívecske és egy "felfújt lufi"! Nem szeretem ezeket a napokat, amikor csak azért is mindenkinek szerelmesnek kell lennie. Miért csak ezen az egy napon kötelező szeretni?! Legyen minden nap Valentin-nap!
Énekesnő lévén a szerelmesek napja nemcsak idén telik munkával. Egyszer fellépés után támadta le Gabit egy szerelmes rajongója.
A műsor után egy kisfiú odajött hozzám egy szál üvegrózsával, és azt mondta, azért üveget ad, mert az sohasem hervad el. Márpedig ő addig szeret engem, amíg az a rózsa virágzik! Nagyon aranyos volt, főleg, hogy jóval fiatalabb volt nálam! emlékezett vissza az őszinte gesztusra Tóth Gabi.
» A teljes interjú a zene.hu-n
A Megasztárból ismert népszerű énekes ugyan nem sorolja magát a legromantikusabb férfiak közé, de azt elismeri: érzékeny férfi.
Ma már mosolyog azon az eseten, amivel annak idején a karrierje elindult. Sok-sok évvel ezelőtt az akkori barátnője szakított vele, ő pedig egy utolsó próbálkozásként szerenádot adott neki az ablaka alatt. A dolog pikantériája mindössze annyi volt, hogy mindez délután négy órakor jutott eszébe az énekesnek. A lány sírva fogadta ugyan dalokat, de ettől függetlenül kikosarazta a szerelmes fiatalt. Puskás Peti egyébként is érzékeny embernek vallja magát, amibe belefér egy kis romantika is.
Nem vagyok nagy rajongója a szerelmes daloknak, de ha arról van szó, a sajátjaimat szívesen eléneklem. Ám azért van egy-két nagy kedvenc is. A Song for you című szám a favorit, az bizony elég szerelmes. Jó is az, amikor az ember sír, szenved, aztán kiírja magából bánatát mondta el Peti.
A musicalgálán sem lesz hiány érzelmes nótákban. Igaz, Puskás Peti inkább azokkal a dalokkal áll színpadra, amit egyébként is énekel (Padlás, József és a színes szélesvásznú álomkabát), de az biztos, hogy megdobogtatja majd a női szíveket.
Ha minden jól megy, zongorázgatok is majd, hogy olvadozzanak a hölgyek! tette hozzá huncut mosollyal. Peti izgatottan várja az eseményt, mert legutóbbi Valentin-napja is érdekesen sült el. Történt ugyanis, hogy egy nő üldözőbe vette, de nem a szerelmével, hanem inkább haragjával. Az ugyan menekülés közben nem derült ki, hogy az ismeretlen hölgy miért is akarta megruházni a fiatal énekest, de Peti sejtése szerint a lányához már lehetett valami köze korábban.
Brasch Bence nevét a 2009-es Csillag születik című tehetségkutatóban ismerte meg az ország, de a székesfehérvári közönség már régebben is találkozhatott vele: a városban működő Országos Musical Kurzus oszlopos tagjaként rendszeresen sikert aratott a Vörösmarty Színház színpadán, ahol a kurzus gálaestjeit rendezték. A tizennyolc esztendős mosonmagyaróvári fiatalember korán eljegyezte magát a színpaddal, főként a zenés színházzal: imád énekelni, nagyon szereti a színházat és a színjátszást, amit gyerekkora óta művel, tudását pedig rendszeresen teszteli különféle művészeti versenyeken. Első sikereit általános iskolai népdalversenyeken aratta, később a városi színjátszókör tagja lett, és több musicalben is szerepelt. A középiskola befejezése után a Színművészeti Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait életét csak színpadon tudja elképzelni.
Debreczeni Márta az Aida musical címszerepében debütált 2007-ben: a Madách Musical Műhely növendékeként jelentkezett a székesfehérvári teátrumban bemutatott musical főszerepeire kiírt meghallgatásra, és azonnal lenyűgözte a két rendezőt, Szomor Györgyöt és Szurdi Miklóst. Tavaly beválogatták egy másik sikermusicalbe, a Vámpírok báljába is, emellett játszott a Sztárcsinálókban, Székesfehérváron jelenleg a Kabaréban látható. A musical műfaja mindig nagyon vonzó volt számára, a zenével és tánccal már korán elkezdett foglalkozni: kisiskolásként fuvolázott, zongorázott és balettozott, majd énekelni tanult. Nincsenek szerepálmai: szerencsés alkatánál fogva már eddig is több karakterben próbálhatta ki magát.
Fésűs Nelly már egészen fiatalon elkötelezte magát a színházzal: az ének-zene tagozatos általános iskola után drámatagozatos gimnáziumba járt, és érettségi után azonnal leszerződött a debreceni Csokonai Színházhoz, ahol három évet töltött. A GNM Színitanoda elvégzése után, 1996-ban szerződött a Budapesti Operettszínházhoz, melynek 2002-ig volt társulati tagja. A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégművészeként többek között a Hairben, a Kapj el! című kamaramusicalben és az Aidában játszott, emellett a budapesti Fiatalok Színházában és a Békés Megyei Jókai Színházban is remek szerepek sorában láthatta a közönség jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színházban játssza az Olivér! női főszerepét. Több televíziós sorozatban és szórakoztató show-ban szerepelt, három évig a budapesti Moulin Rouge dívája volt.
Németh Attila, a Budapesti Operettszínház művésze zenei tehetségét szüleitől örökölhette: édesanyja és édesapja is operaénekes. Először 1984-ben, alig tízévesen tűnt fel a szegedi színpadon az Óberfank Pál által rendezett Carmenben és a Kerényi Miklós Gábor által színpadra álmodott Machbetben. Zeneművészeti konzervatóriumot végzett, kiválóan játszik zongorán és szaxofonon, és folyamatosan képezi a hangját. A konzervatórium után a Gór Nagy Mária Színitanodát végezte el, színházi pályafutása a budapesti Fiatalok Színházában és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban indult a fehérvári teátrum első önálló társulatának alapító tagja volt 1995-ben. Első nagy sikereit a Grease-ben, A dzsungel könyvében és az Oliver!-ben aratta, de a fehérvári színház történetébe a Hair Bergereként írta be magát örökre, hiszen ezt a produkciót több mint háromszázszor láthatta a közönség, ami egy vidéki színház előadás esetében egészen ritka siker. A produkciónak nem csak szereplője, hanem Fehér Adrienn oldalán a zenei vezetője is volt.
Palla Szabina a Gór Nagy Mária Színitanodában végzett, majd játszott a Fiatalok Színházában, a Musical Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Többek közt A kis hercegben, a Hairben, a Chicagóban, de főleg prózai szerepekben, a Csongor és Tündében, a Marvin szobájában, az Andersen, avagy a mesék meséje mesejátékban láthatta a közönség, és az ő nevéhez kötődik az Aida musical magyar szövegkönyve Szomor György és Szurdi Miklós szerzőtársaként.
Puskás Peti zenésznek indult: a nagyközönség a Megasztár harmadik szériájában ismerhette meg 2005-ben. Első lemeze 2007-ben jelent meg, amelyen zeneszerzői és szövegírói tehetsége is megmutatkozott. Színészi karrierjének első állomása az 56 csepp vér című musical volt, amelyet az Arénában mutattak be, ezt aztán sorban követték filmes és tévés felkérések is. Első kőszínházi szerepét a szolnoki Szigligeti Színház Oliver! című musicaljében játszotta, majd a Madách Színhában kapta meg József szerepét a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalben, aztán a Padlásban játszhatta a Rádiós legendás szerepét a kecskeméti Katona József Színházban. 2009-től alakítja Michael Jackson szerepét a Centrál Színház Avenue Q A mi utcánk című musicaljében.
Szomor György színész, énekes, zeneszerző, szövegíró színészi pályáját 1995-ben, a Vörösmarty Színház első önálló társulatának alapító tagjaként kezdte, de a színpad korábban sem volt ismeretlen számára: 11 évesen már saját zenekara volt, amelyet barátaival közösen alapított. 19 éves volt, amikor az ország az Angyalbőrben című filmsorozat egyik zeneszerzőjeként és a Mohó Sapiens frontembereként megismerte Szomor György nevét, akit furcsa módon ez a filmzene irányított a színészi hivatás felé. Első musicalsikereit a Grease és a több mint háromszáz előadást megért Hair főszerepeiben aratta ezeket remek szerepek sokasága követte a hazai zenés színházakban, köztük a műfaj fellegvárának tartott Budapesti Operettszínházban is. A zeneszerzést és szövegírást színművészként sem hagyta abba: a Székesfehérváron bemutatott Diótörő és Egérkirály mellett szép sorozatot ért meg a Katonadolog című musicale a Fiatalok Színházában, szövegíróként pedig az ő nevéhez fűződnek az Éljen az élet!, A csodák városa és a társrendezőként is jegyzett Aida dalszövegei is.
Szrapkó Nándor pályafutása a Gór Nagy Mária Színitanoda elvégzése után a budapesti Fiatalok Színházában indult, majd a székesfehérvári Vörösmarty Színházban folytatódott, de játszott a Musical Színház és a Szegedi Nemzeti Színház produkcióiban is. A zenés darabok mellett számos prózai szerepet is eljátszott. Jelenleg a budapesti Karinthy Színház Tisztelt Ház és a tatabányai Jászai Mari Színház Olivér! című darabjaiban látható.
Tóth Gabi a Megasztár második sorozatában indult, és érte el a 2005 legjobb női hangja címet. Első lemeze 2005-ben jelent meg tizenkét dallal: a lemez zenei anyaga finom átmenet a pop és a rockzene között. Számos koncert és tévéshow után 2009. nyarán részt vett a Freddie Mercury tiszteletére rendezett emlékkoncerten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol együtt lépett fel többek között Szomor Györggyel, Varga Miklóssal és Puskás Petivel, akik a fehérvári musicalkoncerten is partnerei lesznek.
Varga Miklós sokoldalú művész: egyaránt megfordult a rockzenei deszkákon és színházban is. A hetvenes évek derekától több együttesnek, köztük a legendás P. Box-nak is tagja volt, 1990-ben kezdett szólókarrierbe. 1983-ban kapta meg az István, a király rockopera címszerepét, 1987-ben pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét máig ezek a legismertebb és legnépszerűbb szerepei, bár számos további rockoperát és musicalt vittek sikerre az ő főszereplésével.
A Ruff Tamás karnagy vezetésével működő Hungarian Musical Band az Ez nem ugyanAz című musicalshow megszületésekor alakult, de a show végeztével a zenekar továbbra is együtt maradt. Ők kísérték A 3 testőr című musicalt, és belőlük alakult az Aida musical zenekara is, emellett állandó közreműködői Feke Pál és Szomor György koncertjeinek.
Jegyértékesítés:
Ákos Jegyiroda, Székesfehérvár, Kossuth utca 11.
Tel.: 22/502-425
www.akosiroda.hu, info@akosiroda.hu
Jegyárak:
Küzdőtér: 3.900 Ft, lelátó: 3.200 Ft.
A jegyek nem számozott helyekre szólnak: a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Térkép: