2020. december 02., szerda
Melinda, Vivien

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Acsa tájai

2010. január 14., 20:17 [fehervar.net] L. M.

Acsa Szűcs Imre képzőművész vegyes technikával készült, sajátos hangulatú táj- és életképeiből nyílt tárlat A Szabadművelődés Házában. A kiállítás február 14-ig látogatható.


Acsa Szűcs Imre

Az intézmény idei első tárlatának megnyitójára meglepően kevesen voltak kíváncsiak - az alkotót és műveit a közönség figyelmébe ajánló Tóth László szerint ennek az is oka lehetett, hogy a papírmeghívóról véletlenül lemaradt a megnyitó időpontja. (Bár, aki ismeri a ház szokásait, tudhatja, hogy itt hatkor nyílnak a kiállítások - a szerk. megjegyzése.) A művész kérésére nem csaptak nagy hűhót a tárlat megnyitása körül: Tóth László egyszerűen csak megkérte a jelenlévőket, hogy nézzék meg a kiállítást, beszélgessenek a képekkel és Acsa Szűcs Imrével.

Acsa Szűcs Imre festő, grafikus Gárdonyban él, de fehérvári művésznek számít: 1974-79 között A Szabadművelődés Házában Ujházi Péter irányításával folytatott képzőművészeti tanulmányokat. Ma is tagja a Székesfehérvári Művészek Társaságának, emellett a Velencei-tavi Művészetbarátok Körének is.  1989 óta kiállító művész, művei gyakran szerepelnek önálló és csoportos tárlatokon. Nyaranta a móri művésztelepen dolgozik, de megfordult már az Agárdi Nemzetközi Művésztelepen is.