2018. október 19., péntek
Nándor

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Zrínyitől Mozartig

2009. november 09., 20:07 [fehervar.net] L. M.

Feke Pál és Sasvári Sándor is fellép a One Vision című musical-show-ban, amelyet november 28-án az Alba Regia Sportcsarnokban rendez az Országos Musical Kurzus.


Az Elisabeth címszerepét Ódor Cintia,
a Halált Feke Pál alakítja

Sokan kiszorultak a IV. Országos Musical Kurzus augusztusi gálaestjéről, hiszen a Vörösmarty Színház befogadóképessége véges - november 28-án azonban már a több férőhellyel rendelkező Alba Regia Sportcsarnokba várják a közönséget a One Vision című musical-show bővített verziójára. A produkcióban a kurzus növendékei mellett a felkészítő művészek - Feke Pál, Kozma Rózsa, Szabó Szilvia és Szakál Attila - is fellépnek, az est sztárvendége pedig Sasvári Sándor lesz. A koreográfiákat Kis Katalin és Szakál Attila készítette, a show-t Feke Pál és Szakál Attila rendezte.

- Több mint hatvan szereplő szórakoztatja a közönséget: a kurzus növendékei és az öt művész mellett a veszprémi Anakonda Akrobatikus Rock'n'Roll Club táncosai is közreműködnek, így a produkció több számmal is bővült - mondta az estről Szabó Szilvia, a kurzus művészeti vezetője. - A kétrészes műsorban a Rudolf, az Elisabeth, a Jekyll & Hyde és a Mozart! keresztmetszete látható, a blokkok között pedig egyéb musicalslágerek csendülnek fel. A fehérvári közönség most először kaphat ízelítőt a Zrínyi 1566 című új magyar rockmusicalből, amelynek főszerepét Sasvári Sándor alakítja, a fináléban pedig a Hajlakk című, hazánkban még csak filmről ismert, de a Broadway-n és a West Enden is nagy sikerrel játszott, nyolc Tony-díjjal elismert musical slágereit is hallhatja a közönség.

This div will be replaced