Fehérváron családi ház eladó
2017. október 17., kedd
Hedvig

Legfrissebb a fórumban

Aida musical

Pikk: Évvégi mindenjót kíván az IORO képviseletében is, Pikk :)   »  
(péntek, 16:55)

Filmek: mozi és tévé

Miklós: Nahát, a "mi" Orsink nyerte meg a Barátság mozi játékán a bérletet, gratulálok! :)   »  
(csütörtök, 21:10)

Színház és színjátszás

zoli4: No, megtöröm a csendet! Tegnap voltam 3:1 a szerelem javára előadáson. Mondjuk lehetett volna o...   »  
(szombat, 17:55)

Legfrissebb a városban

Barátság mozi
 

Musical stúdió indul Fehérváron

2009. augusztus 20., 00:51 [fehervar.net] L. M.

A nyári intenzív kurzus mellett egész éven át tartó musical képzés kezdődik városunkban, elsősorban középiskolás korú fiatalok számára. A tanári karban Feke Pál és Kozáry Ferenc is helyet kapott.

Szabó Szilvia énekművész néhány évvel ezelőtt indította útjára az Országos Musical Kurzust, hogy a zenés színház iránt érdeklődő fiatalok ismert, népszerű művészek és zenepedagógusok segítségével sajátíthassák el a műfaj alapjait, és bepillantást nyerhessenek a színház világába. Hamar kiderült, hogy a nyári intenzív tanulási és gyakorlási lehetőség mellett igény van a rendszeres, egész éven át tartó képzésre is: a szeptemberben induló stúdió célja olyan ismeretek átadása a képzésen résztvevők számára, amelyek segítségével alkalmassá válnak musical színészi, táncos előadói feladatok ellátására.

- A stúdióba szeptember 15-ig bárki jelentkezhet, aki komolyan érdeklődik a műfaj iránt - tájékoztatta lapunkat Szabó Szilvia, a stúdiót működtető "Musicalre hangolva" Egyesület elnöke. - Ének- és táncképzést, valamint komplex (ének, tánc, színész- és musical-mesterség) képzést indítunk, egyéni és csoportos foglalkozások keretében. A Szabadművelődés Házában működő stúdióban Feke Pál musical színész, Kozáry Ferenc színművész, Szakál Attila koreográfus, Kozma Rózsa énekművész és jómagam vezetjük be a fiatalokat a musical világába. A növendékek a képzési év végén látványos musical-show keretében adnak számot a megszerzett tudásukról.