Advent első hétvégéjén nyílt meg a Székesfehérvári Művészek Társaságának hagyományos Téli Tárlata a Pelikán Galériában. A 24 alkotó 55 munkáját felsorakoztató, december 23-ig látogatható kiállítást Mayer Dóra ajánlotta a galériát zsúfolásig megtöltő közönség figyelmébe, közreműködött Nagy-Flaschner Lóránt tangóharmonikán. Olajképek, akvarellek, vegyes technikával készült művek, kisplasztikák, kerámiák és megannyi érdekes alkotás, az elmúlt év terméséből válogatva – nem csoda, hogy hagyományosan óriási érdeklődés mellett nyílt meg a Társaság csoportos tárlata. A kiállításhoz hagyományosan vásár is kapcsolódik: december 3-án és 17-én, szombaton 14–18 óra között lehet megvásárolni a kiállított műveket, a „köztes” szombaton, 10-én 15 órától pedig harmadik alkalommal rendezik meg a Zsákbacserép játékot, amelynek résztvevői egyedi kerámiák tulajdonosai lehetnek. Jónás Attila kurátor megnyitó gondolatait Mayer Dóra tolmácsolta:

Tisztelt Látogatók!

E tárlat alkotásai mellett és alatt alig 10-20 név látható. Pedig velük van minden ember, aki a barlang falának összefirkálása óta kreált már valamit. Hiszen benne élnek ők minden félrecsúszott nyakkendőben és Juhász Gyulában és festékfoltban, élnek és uralkodnak örökkön. Kit, mit látunk a falakon? Sok szerény embert, ahogyan bizonyos Eizenstein kolléga mondta: „nem mi teremtjük a művészetünket, hanem maga a kor hoz létre minket magunkat”. Persze itt látjuk Ady Endrét és az Ady Endréket is, aki viszont a saját zsenijében hitt, úgy alkotott. Egy Dalí nevű festő ott a másik teremben a saját ingére borította a kávét, mint mondta: „másoknak, akik velem ellentétben nem zsenik – vagyis a többieknek –, első reakciója, hogy törölgetik. Akkor én épp ellenkezőleg csinálom.” A kiállító művészek legjobb pillanataikban nem ügyeskedők, nem mesterkéltek, hanem menekülnek a középszerűség elől. Mert az akár szertelen, akár unalmas, akkor is giccs. Higgyék el nekem, én tudom. Persze akinek ez magas, az még mindig fennakad a szép és a csúf gordiuszi csomóján. Ahogy Rilke költőkolléga mondta: „a rettenetes alkotások sorában első helyen állnak a szépek”. A társaságnak voltak tagjai, akik megsértődtek valamiért és kiléptek. Erre Manet Eduárd azt mondta, hogy a festőművész részéről, egy kiállítási lehetőség elutasítása: képmutatás. Hallottuk, negyedszázados a társaság. Ennek örülünk. Reméljük, 2017-től sokkal ügyesebbek lesznek a tagok. Ingres hirdette magáról, hogy 25 évre volt szüksége, hogy megtanuljon rajzolni, de a festés elsajátításához csak 3 nap kellett neki. A társaság a pályakezdők indulását mindig igyekezett segíteni, hiszen tudják, milyen rosszul esett, amikor egy katalógusukban, amit ott találnak a bejárat mellett Vadász Imre asztalán, elírták Camille Pissarro nevét, Cezanne nevét pedig egyszerűen kifelejtették. Azonban a Fehérvári Művészek Társaságába nem vettek fel mindig minden jelentkezőt. Nincs ebben semmi különös, a francia Szépművészeti Akadémia csak hatodik jelentkezésre vette fel tagjai sorába Delacroix-t. Miközben tagjaik között volt bizonyos Brascassat úr, aki abból élt, hogy vidéki otthonaikban felkereste a gazdag arisztokratákat, és megfestette díjnyertes szarvasmarháikat. A látogatóknak sohasem tetszett minden, amit a Pelikán Galériában kiállítottak. Ez normális. Apollinaire szerint sok ember az ízlést keresi a művészetben, mint egy nyári ruha szabásán. A párizsi Szalon egyik nézője egyszer azzal fenyegetőzött, hogy levágja a festőművész kezét, hogy soha többet ne pingálhasson olyan borzasztó képet. Véletlenül ez az alkotó is Delacroix volt. Mennyivel jobban jártak volna a gyerekei, unokái, ha akkor azt borzadályt megvásárolja. Volt itt botrány bőven. Például teljesen kiakadtak az emberek, amikor Leonardo kiállította Keresztelő Szent János című képét. A hívogató pillantás, a sejtelmes mosoly... Egyáltalán férfi ez? -- kérdezték ingerülten a Fehérvár TV kritikusai. Legalább az öröm, hogy a kiállítók nem a házak falára pingálnak. 1849-ben a császári katonaság a sok falfirka eltüntetésere  „az épületek bemeszelléséhez sárga festéket vétetett 44 krajcárért”. Egy híres francia festő viszont a szomszédja frissen meszelt házának falára rajzolt szénnel életnagyságú figurát. Tökéletes anatómiai pontossággal, remek stílusban, kiváló minőségben. Láthatják, ezek az alkotások ki vannak téve. A maffiafőnök mondta Bruce Willisnek Tarantino Ponyvaregény című filmjében: – Ma este elutazol. És ha elutazol, akkor el vagy utazva. A társaság ezzel a téli tárlattal is köszöni a látogatók figyelmét, vagy ahogy Dalí mondta: „mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem”. A kiállítást megnyitom.   A kiállított művek jegyzéke »