A megnyitót követően a külföldi csoportok mutatkoztak be közönségnek. Az eseményen fellépett a Chiléből érkezett Ballet Folklorico Tupa Marka, az indiai kultúra és tradíció gazdagságát bemutató Panghat Performing Arts Group, az ötven tagból álló malajziai PrismaSeni Táncegyüttes, a varsói közgazdasági egyetem néptáncegyüttese, az oroszországi Lipeck városából érkezett Razdolie Táncegyüttes, a több mint húsz különböző koreográfiát táncoló szerbiai Kud Dimitrije Koturovic együttes, valamint a kínai kultúrát és táncvilágot Székesfehérvárra varázsoló tajvani Winning Dance Troupe együttes is. A gála zárásaként az idei évben 66 éves születésnapját ünneplő Alba Regia Táncegyüttes adta elő produkcióját.
A legnagyobb sikert szokás szerint a házigazdák aratták, de a közönség óriási vastapssal jutalmazta az orosz csoport lendületes produkcióját, a tajvaniak elképesztő zsonglőrmutatványait - és természetesen hatalmas ovációt váltott ki az is, amikor a lengyel néptáncegyüttes a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt énekelte el a közönségnek. A gála után a csoportok fáklyás felvonulással indultak el a Táncházba, miközben a ligetben már megkezdődött a latin party a Gyöngyhalász zenekar muzsikájával.
További programok: www.kiralyinapok.hu
Fotó: Lőrincz Miklós
királyi napok, néptánc, népzene