Szabad tér

Ismét Fehérváron táncol a világ

2018. augusztus 2.  

Tíz nap múlva, augusztus 11-én kezdődik Székesfehérváron a XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. 2018-ban nyolc külföldi együttes mutatkozik be, a hagyományos felvonulás, a műsorok és a táncestek mellett színes családi rendezvények is várják a közönséget. A részletekről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.

, , ,

Szabad tér

Ismét itt táncol a világ

2017. augusztus 13.  

Elindult a XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál: a résztvevő együttesek az utcatáncos felvonulás után a Zichy színpadon adtak gálaműsort. A házigazda Alba Regia Táncegyüttes produkciója és Majoros Andor fesztiváligazgató köszöntője után Mallorca, Grúzia, Kína, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Törökország és Oroszország táncosai adtak ízelítőt abból, mire számíthatunk a következő napokban a Zichy színpadon és a Malom utcai Táncházban.

, ,

Szabad tér

A XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptánc­feszti­válra készül a város

2017. június 19.  

Idén új időpontban, augusztus 13–17. között rendezik meg a XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált Székesfehérváron. 2017-ben tíz külföldi együttes mutatkozik be, a hagyományos felvonulás, a műsorok és a táncestek mellett színes családi rendezvények is várják a közönséget. A részletekről ma délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.

, ,

Szabad tér

Nemzetközi forgatag Fehérváron

2016. augusztus 18.   Videó

A résztvevő együttesek utcatáncával és közös gálaműsorával  megkezdődött a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál.

,

Szabad tér

Kezdődik a tánc

2016. augusztus 16.  

Holnap kezdődik, és vasárnap estig tart a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptánc­fesz­ti­vál­. Részletes programfüzet a cikkben.

,

Szabad tér

Készülnek a fesztiválra

2016. július 4.  

A legnépszerűbb augusztusi fehérvári rendezvényről, a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválról tartott ma sajtótájékoztatót Brájer Éva alpolgármester és Majoros Andor fesztiváligazgató.

,

Szabad tér

Tűzugrással zárult a fesztivál

2016. június 27.   Videó

Hagyományosan Szent Iván-napi tűzugrással zárult az egész napos XIII. Tűzzel-vassal Fesztivál a Rác utcában. Idén a Háromfalu Táncműhely volt az ország késes, tőrös, kovács- és fegyverkovács mesterei kirakodóvásárának vendége.

, ,

Kulissza

Háromszor veri vissza

2016. június 23.  

Ma este mutatják be, és négy estén át játsszák a Lúdas Matyi című össznépi zenés játékot Seregélyesen, a Baptista Általános Iskola és AMI szabadtéri színpadán.

, , ,

Kulissza

Készül a Lúdas Matyi Seregélyesen

2016. március 20.  

Szerepeikkel és egymással ismerkedtek a mai, virágvasárnapi olvasópróbán a Lúdas Matyi szereplői a seregélyesi művelődési házban.

, , ,

Szabad tér

Vége a fesztiválnak

2015. augusztus 24.  

A résztvevő együttesek felvonulásával és a záró gálaműsorral ért véget a jubileumi, XX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál.

, ,

Szabad tér

Lengyelországtól Oroszországig

2015. augusztus 21.   Videó

Pergő ritmusok, lendületes és látványos produkciók jellemezték a XX. Királyi Napok Néptáncfesztivál harmadik estéjét, amelyen a lengyel, a tajvani, az Alba Regia Senior, az indiai és az orosz csoport lépett fel.

, ,

Szabad tér

Flashmobokkal indult a fesztivál

2015. augusztus 19.   Videó

A belváros különböző pontjain rendezett utcatáncokkal indult a jubileumi, XX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál.

, ,