Szabad tér

Jubileumi gála

2015. augusztus 19.   Lőrincz Miklós  

A fellépő csoportok közös gálaműsorával folytatódott a XX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál nemzeti ünnepünk előestéjén a Zichy ligeti nagyszínpadon. A gála nyitányaként a „Mozdulatlan legendák” című táncjáték részletét adta elő a házigazda Alba Regia Táncegyüttes, majd Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a csoportokat és a színpad előtti teret zsúfolásig megtöltő közönséget, és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt húsz évben rengeteget tettek azért, hogy nagyon sokan érezhessék jól magukat az eseményen. Majoros Andor fesztiváligazgató megnyitójában ugyancsak a fesztiválért dolgozóknak mondott köszönetet, legfőképp Botos Józsefnek, a fehérvári néptáncfesztivál ötletgazdájának és korábbi fesztiváligazgatójának. Néptáncfesztivál A megnyitót követően a külföldi csoportok mutatkoztak be közönségnek. Az eseményen fellépett a Chiléből érkezett Ballet Folklorico Tupa Marka, az indiai kultúra és tradíció gazdagságát bemutató Panghat Performing Arts Group, az ötven tagból álló malajziai PrismaSeni Táncegyüttes, a varsói közgazdasági egyetem néptáncegyüttese, az oroszországi Lipeck városából érkezett Razdolie Táncegyüttes, a több mint húsz különböző koreográfiát táncoló szerbiai Kud Dimitrije Koturovic együttes, valamint a kínai kultúrát és táncvilágot Székesfehérvárra varázsoló tajvani Winning Dance Troupe együttes is. A gála zárásaként az idei évben 66 éves születésnapját ünneplő Alba Regia Táncegyüttes adta elő produkcióját. A legnagyobb sikert szokás szerint a házigazdák aratták, de a közönség óriási vastapssal jutalmazta az orosz csoport lendületes produkcióját, a tajvaniak elképesztő zsonglőrmutatványait - és természetesen hatalmas ovációt váltott ki az is, amikor a lengyel néptáncegyüttes a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt énekelte el a közönségnek. A gála után a csoportok fáklyás felvonulással indultak el a Táncházba, miközben a ligetben már megkezdődött a latin party a Gyöngyhalász zenekar muzsikájával. További programok: www.kiralyinapok.hu

Fotó: Lőrincz Miklós

, ,