Tárló

Ecsedi – Öt évtized Fehérváron

2017. szeptember 9.   Lőrincz Miklós  

Ecsedi Mária képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Színház galériájában szeptember 6-án. Az október 8-ig megtekinthető tárlatot Szele Bálint irodalomtörténész, műfordító ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A Székesfehérvári Művészek Társasága idén 25 éves. Az évforduló alkalmából öt kollektív tárlat nyílt, nyílik szeptember folyamán, a társaság három tagja pedig egyéni kiállítással jelentkezik. Ecsedi Mária képzőművész tárlata, amely jubileum a jubileumban, a programsorozat nyitányaként szolgált, és könyvbemutató is társult hozzá: a megnyitó követően a teátrum kávézójában mutatták be azt az igényes kötetet, amely Ecsedi Mária művészetével ismerteti meg a közönséget. DSC_0008a„Szeretném megmutatni különböző munkáimat, amelyek 1966 – Székesfehérvárra kerülésem éve – óta jöttek létre. Ezek közül több másokkal együttműködve valósult meg. A kisméretű linó- és fametszetektől az utcát díszítő cégérekig és zászlókig több műfajban és anyaggal dolgozhattam. Örülök, hogy az évek alatt sok mindent megtapasztaltam, sok jó munkatársat, barátot találtam. Remélem, mindez a kiállított anyagban tükröződik, amit szeretettel ajánlok a fehérváriak figyelmébe” – mondta Ecsedi Mária a kiállításról. Ecsedi Mária grafikus, festő, textilművész a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1966-ban, mestere Kádár György volt. Székesfehérváron telepedett le, első egyéni tárlatát 1973-ban rendezte a városban, ahol azóta is rendszeresen bemutatja újabb munkáit. 1995-ben első díjat nyert a Rácváros című fametszet-sorozatával elnyerte a Székesfehérváron rendezett Országos Kisgrafikai Pályázat első díját. A 80-as évek közepéig elsősorban grafikusként tevékenykedett, meghívókat, plakátokat tervezett. A Szent István Király Múzeum számára rajzokat készített a kelta régészeti leletekről. 1983-ban elkészítette első nagyszabású munkáját, az Ikarosz mondáját ábrázoló 12 nm-es sgraffito technikájú falképét az Ikarusz gyár igazgatósági épületének előcsarnokába. A 90-es évek közepén varrott textilmunkákkal jelentkezett, számos művészzászlót készített a Kortárs Művészeti Fesztivál számára. E munkáira nagy hatást gyakoroltak a kínai és a japán nyomatok, textilfestmények. Tervezett faintarziát, faplasztikákat, alumíniumból készült dekoratív plasztikát, és művészi cégéreket is. A kiállítás október 8-ig tekinthető meg előadásnapokon, előadások előtt egy órával, és előadások alatt.

Fotó: Turáni-Kerkay Zita

Ecsedi Mária képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Színház galériájában szeptember 6-án. A tárlatot...

Posted by Fehervar.net on Saturday, September 9, 2017