Tárló

Önarcképek – kiállítás, torta és ünnep a Pelikánban

2017. szeptember 9.   Lőrincz Miklós  

25 éves a Székesfehérvári Művészek Társasága, a jubileumot több kiállítással is ünneplik a városban. A Társaság állandó kiállítóhelyén, a Pelikán Galériában Önarcképek címmel nyílt tárlat szeptember 8-án. A kiállításhoz Németh Gábor író mondott bevezetőt.  A Székesfehérvári Művészek Társasága a városban és környékén élő, munkájukkal a városhoz kötődő alkotókat fogja össze immár 25 éve. A művészi, kulturális életet alakító, a tradíciókat ápoló szervezet 1992. január 28-án alakult meg, az alapító tagokat ma nyolcan képviselik a társaságban, melynek több mint negyven rendes és két tiszteletbeli tagja van. A jubileumot művészeti kisfesztivállal ünneplik az alkotók. Ecsedi Mária képzőművész és Revák István festőművész egyéni, majd a Dobozművek és egyéb rendhagyóságok című kollektív tárlat után pénteken délután újabb három kortárs kiállítás megnyitóját kísérte figyelemmel a közönség: a Városház téren Külvilág címmel nyílt elektrografikai kiállítás, az Új Magyar Képtárban az Átiratok című kiállítással folytatódott a művészeti program, az estét az Önarcképek című tárlat megnyitója zárta a Társaság állandó kiállítóhelyén, a Pelikán Galériában. A megnyitó keretében Cser-Palkovics András polgármester átadta a művészek számára alapított díjakat négy kategóriában. „A kiérlelt stílusért” Korompai Péter, „A kiérlelt koloritért” Büki Zsuzsanna, míg „A kísérletező stílusért” Burián Norbert részesült elismerésben. „A szárnyaló gondolatért” kategóriában megosztva kapta a díjat Falvay Miklós és Miklós János. A kiállítást Németh Gábor író a következő gondolatokkal vezette be:
Önarcképek – a megnyitó

25 éves a Székesfehérvári Művészek Társasága, a jubileumot több kiállítással is ünneplik a városban. A Társaság állandó kiállítóhelyén, a Pelikán Galériaban Önarcképek címmel nyílt tárlat szeptember 8-án. A kiállításhoz Németh Gábor író mondott bevezetőt. Videó: Imi Göbölyös

Posted by Fehervar.net on Saturday, September 9, 2017
A kiállítás kurátora Pinke Miklós, kiállítók: Arany gold Zoltán, Bauer István, Bukovácz Lajos, Burián Norbert, Büki Zsuzsanna, Falvay Miklós, Haraszti Zsolt, Hegedűs 2 László, Jónás Attila, Keller Petra, Kohut Mihály, Koppány Attila, Miklós János, Mosberger Róbert, Paczona Márta, Pácser László, Pálné Hencz Teréz, Pinke Miklós, Revák István, Revák Katalin, Szabó Anikó, Szarka Tamás, Szegedi Csaba, Szentes Ottokár, Szolnoki Szabolcs, Tóth Adrien, Ujházi Péter, Varga Gábor Farkas és Végvári Beatrix. A tárlat megtekinthető 2017. október 13-ig, keddtől péntekig 10-18 óráig. A belépés díjtalan.
A Társaság által felajánlott művekből szeptember 16-án, szombaton 16 órakor jótékonysági árverést tartanak a Fehérvári Heti Betevő javára a Pelikán Galériában.
A jubileumi programok folytatódnak a következő hetekben. A Társaság által felajánlott művekből szeptember 16-án, szombaton 16 órakor jótékonysági árverést tartanak a Fehérvári Heti Betevő javára a Galériában. Szeptember 22-én Budapesten, a Bartók 1 Galériában mutatkoznak be a székesfehérvári alkotók, majd október 20-án Miklós János keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Fotó: Molnár Artúr (ÖKK) és Göbölyös Imre Videó: Göbölyös Imre Szöveg: ÖKK és Lőrincz Miklós

25 éves a Székesfehérvári Művészek Társasága, a jubileumot több kiállítással is ünneplik a városban. A Társaság állandó...

Posted by Fehervar.net on Saturday, September 9, 2017

,